2010. november 14., vasárnap

Tarkó Méla és a Tulipános Kaméleonok (4)

A gálya lakói között vannak Más nyelven beszélők is. A Legénység soraiban az ő érdekeiket (?!) a Tulipános Kaméleonok képviselik (…). Kezdetben csak Tulipánosoknak nevezték őket, de amióta (17 éve) Tarkó Méla lett az egyeduralkodó vezetőjük, már mindenkivel lefek…forgatták a Kormánykereket. Most éppen a narancssárga gatyásokkal kormányozzák a gályát kitartóan a zátonyok vidékére. A napokban azonban Tarkó Méla összevonta szemöldökét, ugyanis a vének tanácsa megvétózta azt a törvényt ami egyebek mellett a Más nyelven beszélő gyerekek számára engedélyezné a Gálya történelmének és földrajzának anyanyelvükön történő megismerését. Tarkó mellett Veres Tóni öklét rázva  esküdözött a teméntelen elemelt fára hogy ezt nem hagyják ennyiben! A Kaméleonok kijelentették, komolyan fontolóra veszik, kapaszkodjanak-e továbbra is görcsösen a Kormánykerékbe, azt színlelve ezáltal hogy végre a sarkukra álltak és gumigerincük becsontosodott. De sajnos ez csak egy újabb zsarolási kísérlet részükről, hisz legyen bár az ég alja vörös, kék, vagy narancssárga,   a Tulipánosok mindig a kormánylapáton csücsülnek és szemrebbenés nélkül hazudnak a Más nyelven beszélő rabszolgáknak, hogy mindezt értük teszik. Azok hitték és nagyon sokan még mind hiszik a kalózmeséket, miközben Tarkóék elégedetten figyelik egyrészt a Kapitány, a Papagáj, a Szőke Tündér és a többi narancssárga gatyás abbéli igyekezetét hogy maguk mellett tartsák őket a Kormánylapáton , másrészt a Vörösingesek és a Kéknyilasok ölelésre tárt karjait. Tudják, hogy bármilyen lesz is az uralkodó szélirány, az ő vitorláikat degeszre tömi majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése